Beszélgetés Spák József tanár úrral - a Halászy Károly Általános Iskola testnevelőjével

Közeleg az ősz, így helyben egyre kevesebb lehetőség nyílik a szabadban sportolni. Városunk legnagyobb fedett sportlétesítménye az általános iskola sportcsarnoka. Itt kerestük fel Spák József tanár urat.

Kezdjük mindjárt a legelején. Tanár úr, mióta tanít az iskolában?


1984-ben, pályakezdő diplomásként lett az első munkahelyem a Halászy Károly Általános Iskola. Egygyermekes családként ekkor költöztünk a feleségemmel, Marikával [Spákné Papp Mária, Magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Ócsa - a szerk.] és a nagyobbik lányommal Ócsára. A kisebbik lányunk már itt született és másfél éve büszke nagypapa
lettem. Elmondhatom, hogy idén a 30. tanévemet kezdem Ócsán - mint testnevelő tanár.

A mindennapi testnevelésórák keretében milyen sportágakkal ismerkedhetnek meg a tanulók?

Annak a híve vagyok, hogy a gyerekek a sportok minél szélesebb spektrumával találkozzanak, ami csak a tanmenetbe beilleszthető. Mindig is az volt a tanári hitvallásom, hogy megismertessem és megszerettessem a sportot a gyerekekkel. Igaz, hogy mindenki, mindenben nem lehet tehetséges, de célom, hogy minden gyerek a sportnak legalább egy ágát szeresse meg, abban legyenek sikerélményei, és az iskola elvégzése után is életvitelszerűen űzze azt. Legyen az bármely sportág is, akár a röplabda, a labdarúgás, a torna, vagy éppen a szívem csücske, az atlétika.

A felsorolásból kiemelte az atlétikát. Gondolom, ez nem véletlen?

Igen, magam is atletizáltam és emellett évekig foglalkoztam küzdősportokkal is. Manapság, ha időm engedi, inkább állóképességi sportokat űzök, így például többször átúsztam a Balatont, ill. szervezett kerékpártúrákon veszek részt, így volt alkalmam pl. Németországból is hazatekerni.

A tanári pálya mellett ön az Ócsa VSE Atlétika szakosztály vezetője és edzője is egyben. A szakosztály működéséről mesélne pár szóban?

Testnevelő tanárként az "iskolai atlétika csapat" edzője vagyok, mely a diákolimpiákon indul. Emellett '99 óta az "egyesületi atlétika csapatot" is én
vezetem, mely a Magyar Atlétika Szövetség által rendezett versenyeken vesz részt. '84-től '99-ig nagyon sok tehetséges atlétát neveltünk fel az iskolai csapatban, de miután befejezték az általános iskolai tanulmányaikat, nem tudták versenyszerűen folytatni a sportot. Ezért alapítottuk meg az Ócsa Város Sportegyesületen belül az atlétika szakosztályt, ahol az első évtől kezdve a MASZ által is igazolt versenyzőkkel dolgozunk a sikerekért.

Itt kell megemlítenem, hogy 2001 ősze óta a kitűnő létesítményeinknek köszönhetően évről-évre (a több, kisebb verseny mellett) országos terematlétika versenyeknek is helyt ad városunk.

Ahogy elhangzott, sok tehetséges atléta nőtt fel a tanár úr keze alatt. Ez nyilván a versenyeredményekben is megmutatkozik.

Igen, a szakosztályunk 2004-ben ünnepelhette első országos bajnokát [Kovács Anita - a szerk.], és azóta a számtalan körzeti, megyei és országos korosztályos bajnoki cím mellett három sportolónk kerülhetett be a korosztályos nemzeti válogatottba. [Soltész Gréta, Kleczli Csaba, Lantos Gábor - a szerk.] Ez a tagság
már nemzetközi szerepléssel is jár, így legkiemelkedőbb tehetségünk, Soltész Gréta eddig öt nemzetközi megmérettetésről is aranyéremmel térhetett haza. De természetesen a válogatott sportolóink mellett még számtalan tehetség bontogatja szárnyait. A teljesség igénye nélkül csak egy példát említenék: az iskolai súlylökő csapatunk ez év októberében országos diákolimpiai érem várományos.
Soltész Gréta nemzetközi versenyeken elért aranyérmei
Varsó (pl)2010távolugrás
Varsó (pl)2011távolugrás
Eindhoven (nl)2011távolugrás
Dortmund (de)201280m gát
Majano (it)201280m gát

A versenysporton túl milyen amatőr sportolási lehetőségek kínálkoznak a városban?

A mindennapos testnevelés bevezetésével egyre több az iskolai tömegsport-rendezvény is, mint például a házibajnokságok, családi sportnapok. A diákok több fakultatív sportfoglalkozás közül is választhatnak. Ilyen a labdarúgás, a röplabda és természetesen az atlétika számtalan ága is. A sportcsarnok a tanórákon és a szakosztályi edzéseken túl nyitva áll a focizni, röplabdázni, kézilabdázni, teniszezni, ping-pongonzni vágyók számára is.
Természetesen a városban az iskolán kívül is van lehetőség sportolásra. Itt kell megemlítenem az ÓVSE labdarúgó szakosztályát, de birkózás és karate edzésekre is beiratkozhatnak az érdeklődők, ill. az Energy Kid's tánciskolát sem hagyhatom ki a felsorolásból.

Hamarosan a 8. Városi Vigasság keretin belül idén is megrendezésre kerül a Városi Futás. Erről az eseményről mit lehet tudni?

A számtalan városi sportrendezvény (terematlétika versenyek, para-sportnapok, Ócsai napok sportrendezvényei, stb. - melyeknek rendezője, társ-rendezője lehettem) közül a legkedvesebb számomra a mára már hagyománnyá vált Városi Futás.

Az évről-évre egyre népszerűbb eseményen idén már közel 400 résztvevőre számítunk. Az 1.8 km-es táv teljesítésére a Városi Vigasság reggelén (2013.09.14), 7:30-tól lehet nevezni a helyszínen (Ócsa, Templom tér). 8:00-tól bemelegítés, Kerekes Gábor karate edző vezetésével, és 8:30-kor rajtol a futam. [várható beérkezés: 8:40 - a szerk.]

Minden korosztályból szeretettel várjuk a résztvevőket!

Városunk nevében is köszönjük a három évtized áldozatos munkáját, és további sikerekben és eredményekben gazdag jövőt kívánunk! Személy szerint megtiszteltetés, hogy a volt tanítványai között tudhatom magam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése