Kilenc Pest megyei településen nyílik rendőrőrs egy éven belül, mondta Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke. |
![]() |
E szerint Acsán, Budakalászon, Dunavarsányban, Isaszegen, Jászkarajenőn, Kiskunlacházán, Letkésen, Ócsán és Zsámbékon nyílik rendőrőrs. Így 31 helyett már 40 lesz. A tavalyi tapasztalatok alapján a főkapitány az emberek biztonságérzetét leginkább befolyásoló bűncselekményfajták - a lopások, rablások, gépkocsifeltörések, betörések - megelőzését és felderítését említette célként. Minden településre szeretnének körzeti megbízottat, jelenleg ugyanis előfordul, hogy csak három településre jut egy.
Szűcs Lajos, a közgyűlés fideszes elnöke szerint mivel az elmúlt két évtizedben csaknem félmillióval nőtt Pest megye lakosainak száma, és elérte az 1,3 milliót, minden évben kérték a rendőri létszám bővítését. „Megnyugtató, hogy végre előrelépés történt ebben az ügyben” – közölte Ambrus András.
Forrás: www.mti.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése