Rendőrőrs Ócsán

Sokan észrevehettük, hogy városunkban, az utóbbi napokban megnövekedett a rendőri jelenlét. Hosszú idő után végre fejlődött településünk és a szomszédos települések biztonsága. Február elejétől megkezdte működését a várva-várt ócsai rendőrőrs. Kihasználva a hétfői KMB fogadó órát, Mezei Tamást (r.tzls) kértük, hogy röviden ismertesse a változásokat:
"Az új Rendőrőrs parancsnoka Rácz Ferenc alezredes, ő irányítja az állományt. Az ócsai őrshöz tartozik területileg még két település Alsónémedi és Bugyi. Itt 2-2 körzeti megbízott teljesít szolgálatot, míg Ócsán a KMB szolgálat 3 főre bővült, és további 11 fő járőr napi 24 órában dolgozik. A feladatok ellátáshoz rendelkezésre áll 2 teljesen új gépjármű (Opel Astra, Skoda Yeti) és továbbra is szolgálatban maradt a saját autóm."

Az alsópakonyi építkezéssel kapcsolatban kérdésünkre elmondta Mezei Tamás úr, hogy folyamatos a kapcsolatuk a területet őrző biztonsági szolgálattal. Megfelelő létszámú, és jól képzett az állomány. A területről bűncselekménnyel kapcsolatos bejelentés ez idáig nem érkezett. Továbbá, jó, hír, hogy az Ócsa-Üllő összekötő útszakasz "megtisztult", azaz a hatékony rendőri munkának köszönhetően eltűntek a prostituáltak a környékről. Mivel az új rendőrőrs hatáskörébe került az Ócsa-Budapest összekötőút egy újabb szakasz is, így a közeljövőben itt is hathatósan tudnak majd fellépni az illegális kéjelgőkkel szembe.

Nyilvánvaló, hogy az eddig sem túl rossz közbiztonságot, a bűnügyi statisztikákat és a lakosság biztonságérzetét is tovább javítja városunkban a folyamatos rendőri jelenlét.

Ócsai rendőrőrs címe:
2346 Ócsa, Bajcsy-Zs. u. 26.

Telefonszámok:
Rendőrőrs, Ócsa: 29/378-007
Mezei Tamás törzszászlós: 70/609-3735
Kálmán Attila főtörzsőrmester: 30/718-4748
Központi segélyhívó: 112
Rendőrség: 107

Ócsa, 2013.02.07.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése