Kik költözhetnek Alsópakonyra?

A kérdés sokakat régóta foglalkoztat. 2012. december 6-án jelent meg a kormány honlapján egy jogszabálytervezet, mely szerint az igénylőknek 2013. január 21-ig pályázatot kell benyújtaniuk. A pályázatok rangsorolását a Magyar Máltai Szeretetszolgálat végzi majd.
A rangsornak megfelelő sorrendben az adósnál -személyes megkeresés alapján- környezettanulmányt készítenek majd. Ennek során megvizsgálják a többi között a pályázó adós és házastársa hátterét, jövedelmi viszonyait, képzettségét, és élethelyzetéből adódó kötelezettségeit.

A fentiek alapján 2013. február 25-ig készítenek egy döntési javaslatot a Program Bírálati Bizottság számára, amelynek tagja Ócsa város képviselő-testülete által delegált két személy, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat két delegáltja, és a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. képviselője. A bizottság elnöke a településfejlesztésért és településrendezésért felelős miniszter által kijelölt személy. A bizottság 2013. március elsejéig dönt.

A programban azok a háztartások vehetnek részt, amelyeknek 2011. október 1. és 2012. november 30. között kényszerértékesítésre kijelölt ingatlanban volt a lakóhelyük. A tervezet szerint azok pályázhatnak az alsópakonyi lakásokra, akik a kényszerértékesítésre kijelölt ingatlan tulajdonjogát elvesztették, vagy a pályázati döntésig el fogják veszíteni. Az ingatlanok értéke Budapesten és a megyei jogú városokban nem haladhatja meg a 25 millió forintot, egyéb településen a 20 milliót, illetve a családban legalább egy 25 év alatti gyermek van.

Az előterjesztést még nem végleges, mert a kormány még nem tárgyalta azt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése